Damir Zlatar Frey (60) színházi rendező őszintén és bátran beszél legszörnyűbb gyermekkori traumájáról, amikor egy pap megerőszakolta. Megerőszakolójának megbocsát és elismeri, hogy részben ő is élvezte az abúzust. Mindezt a Kristálybíboros című önéletrajzi regényében írta meg.

– Szigorú, katolikus közegben nőttem fel. Mélyen vallásos nagynéném azt szerette volna, hogy pap legyek. 8-10 éves koromban állandóan hittanra és templomba hordott azzal a céllal, hogy az Úrnak szenteljem életem. Azonban az történt, hogy a fehér Bermuda-nadrágom alatt kivillanó csupasz lábacskáim megtetszettek a pap bácsinak, aki elkülönített a többi gyerektől, hogy rajtam élje ki buja vágyait.

Manapság törvényszerű, hogy mindenki azért ír regényt arról, hogyan zaklatták gyerekkorában – avagy mások sanyarú gyerekkori molesztálásáról –, hogy azt ecseteljék: mennyit szenvedett a kiskorú áldozat, de én nem azért írtam regényt, hogy elítéljem a molesztálómat, hanem, hogy közöljem a tényeket; ezek egyike, ha mélyen őszinte vagyok magamhoz, hogy a közeledése egy bizonyos határon belül nekem is jól esett.

Gyerekként egyedül tőle kaptam fagyit és csupán ő tömte tele a zsebem cukorkákkal. A szüleim által elhagyott, a jéghideg nagynénémre bízott, szeretetéhes gyerekként jól esett a pap érdeklődése és érintései. Ám amikor minderről beszámoltam a nagynénémnek, jó nagy pofon lett a jussom.

Damir Zlatar Frey 12 éves korában édesanyjával és hat évvel fiatalabb
féltestvérével egy zágrábi kórházban, 1966-ben

A Petrovo utcai templom előtti villamosmegállóban olyan elemi erővel ütött meg a nagynéném, hogy azt az összes járókelő hallotta. Az agresszív megaláztatástól úgy éreztem, hogy az én életemből eltűntek az illatok. Megfenyegetett, hogy még rosszabb dolgok történnek velem, ha ismét eszembe jut szégyentelen történeteket mesélni a tisztelendő úrról.

Úgy gondolom, hogy vakbuzgóságában szentül meg volt győződve arról, hogy hazudok, és mivel egyházi pályára szánt engem, azt képzelhette, hogy ördöngös, evilági vádaskodásommal azokat a szentéletű embereket mocskolom, akik támogatásával szolgálhatnám az Urat, és a szörnyű, alaptalan vádaimat azért találtam ki, hogy mindezzel keresztbe tegyek a terveinek.

Szép kisfiú voltam. Hasonlítottam Tadzióra a Luchio Visconti rendezte, A halál Velencében című filmjében, ezért megakadt rajtam a tisztelendő úr szeme is. Kirándulásokra hordozgatott és simogatott. Nekem mindez egészen addig jól is esett, amíg nem kért meg arra, hogy üljek bele a hímvesszőjébe. Megpróbáltam védekezni és ellenállni, de nem jártam sikerrel. De nem is ez volt a legszörnyűbb, hanem miután a tisztelendő hazavitt a házunkhoz közeli Šulek utcába, majd hazaértem, a nagynéném szótlanul mosta ki a véres fehérneműmet.

Az őt megrontó tisztelendő urat soha sem vonták felelősségre. Sőt, meglehetősen sikeres egyházi karriert futott be. Vatikánban, a Szent Jeromos Intézetben is fontos tisztséget töltött be.

"Láttam a fényképét a Glas koncila egyházi újságban."

Damir Zlatar Frey még sem érzi úgy, hogy tönkretette volna az életét, az, hogy gyerekkorában szexuálisan zaklatták.

„Valóban, őszintén megbocsátottam” – írja. El tudja magában választani a rossz dolgokat a jóktól. A rosszat ki tudja zárni, de az őt zaklató paptól kapott szeretetet viszont meg tudja becsülni, hiszen gyerekként őszinte törődést mástól nem is kapott.

– Ezek a tapasztalatok ahhoz is hozzásegítettek, hogy a rossz-, és fölösleges dolgok helyett a valódi értékekre koncentráljak. Saját magamat építettem fel sok-sok elmélkedéssel. Alternatív műhelyekben szívtam magamba a tudást és sikerült túltennem magam azon a sok fölösleges marhaságon, amit a közoktatás hivatalos berkeiben erőltettek rám. Egyébként pedig a tisztelendő úr akkoriban jóképű, fiatalember volt. A pozitívumokból és negatívumokból vegyített koktélból kizártam a rosszat és a jóra igyekszem emlékezni.

Úgy gondolom, hogy a legfontosabb a keserű emlékeken és a bűntudaton túltenni magunkat. Kifelé is kommunikálni kel azt ami történt, pláne, ha ártatlan vagy.

Önéletrajzi regényét részben terápiás célzattal írta "ki" magából. Damir Zlatar Frey nem megélhetési celebként eszkábált össze egy botránykönyvet. A sokoldalú művész sikeres színházi rendezői-, operarendezői-, dramaturg- és fesztiválszervezői karrierjét több állami kitüntetéssel is elismerték és jómódban él.

Nem hirdeti fennhangon, de felvállalja homoszexualitását

Arra a kérdésre,hogy vajon azért vált homoszexuálissá, mert gyerekkorában egy férfi molesztálta, nemleges a válasza.

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a pap pénisze és nyelve miatt váltam homoszexuálissá. Hiszem, hogy született meleg vagyok. Az életemben többször is próbálkoztam nőkkel, ám mindig kudarcot vallottam. Gyorsan rájöttem, hogy őket és magamat is csak kínzom. Azonban mindig is a nők voltak a legjobb barátaim, de férfiakkal osztottam meg az ágyam. Régen erről beszélni sem lehetett, de még ma is szerényen, visszahúzódva élek immár hosszú kapcsolatban Marko Fereni Frey kulturális menedzserrel. A partnerem jóval fiatalabb nálam, de hát a szerelem nem ismeri a kort. A toleráns Isztriai-félszigeten élünk, de nem hirdetjük fennen másságunkat. Baráti körünket zömében heteroszexuális házaspárok alkotják.

Damir Zlatan Frey élettársa társaságában