Horvátország a legnépszerűbb külföldi úticélunk. A földrajzi közelség és Európa, ha nem az egész világ egyik legszebb, tagolt tengerpartja vonzó idegenforgalmi célpont. Azonban déli szomszédunk jóval izgalmasabb, mint amennyit egy fürdőzős-pancsolós nyaralás során, netán a festői Plitvicei-tavak (ahol Gojko Mitiċtyel, mint Winettouval forgatták a legendás NDK-jugoszláv koprodukciós westernfilmeket, majd a kilencvenes években nem csak filmkellék puskákkal csatáztak) körbesétálásakor megtapasztalunk.
Az alig fél magyarországnyi területű és lélekszámú országban elképesztő dolgok történnek. Függetlenségét csak két évtizede vívta ki, mégpedig egy győztes háborúban, ami szintén ritkaság egy kis ország kis népe esetén. Amíg Jugoszlávia egyik tagköztársasága volt, polgárai ugyanúgy az államszocializmusban éltek, mint a Magyar Népköztársaság lakói. Ám Jugoszláviában szabadosabb volt a légkör, így a nyolcvanas-kilencvenes évek legendás zenecsatornáján, a Music Television-ön az első "komcsi országból" érkezett zenekartól sugárzott videoklip még a távoli 1988-ban egy zágrábi punkbanda, a Psihomodo Pop egyik száma. A szabadosabb légkörnek és a tengerparti kikötőknek köszönhetően a klasszikus keménydrogok, mint például a heroin fogyasztása Horvátországban már a hetvenes-nyolcvanas években akkut probléma.
A horvát diaszpóra rendkívül befolyásos és a világ öt kontinensén, mindenütt megtalálható. Az antikommunista horvát emigráció nemzeti érzületű tagjai már a hetvenes évek elején a nemzetközi terrorizmus mezejére léptek és repülőgépeltérítés, halálos rendőráldozattal járó New York-i bombarobbantásos merénylet is terheli a számlájukat.
A határontúli horvátok közül pedig az ő székelyeik, a Bosznia-Hercegovinában élő hercegovinai horvátok rendkívül összetartó, befolyásos lobbival bírnak. A legkeményebb horvát nacionalistáknak leginkább a bosnyák és horvát részre megosztott Mostar városa a legkedvesebb "hazai pálya". Ahol könnyűzenei koncerten egy "jó kis" "Ubij, ubij Srbina" (Öld, öld a szerbet!) rigmus skandálásával fokozza a "kulturált" Nagyérdemű a hangulatot.
A kommunista múlthoz fűződő viszony ellentmondásosságát erősíti az a történelmi tény is, hogy a függetlenségi háború vezére, a karizmatikus első államfő, néhai Franjo Tuđman, a legújabbkori horvát nemzet atyja, a jobboldal első vezetője korábban a kommunista Tito hadseregének a tábornoka volt, míg az első, legújabbkori horvát nemzeti ébredés, a hetvenes évek elején lezajlott, majd elfojtott "Horvát tavasz" egyik meghurcolt áldozataként nem takarították el.
És hát, a keresztény, nemzeti erők vezetésével megvívott függetlenségi harc ide, vagy oda, a kommunista beidegződések még inkább tovább élnek, mint Magyarországon. Például jártam már olyan zágrábi nemzetközi vásáron (egyéként egetrengetőnek semmiképp sem nevezhető, legfeljebb egy átlagos, néhány környező ország közepes cégeit odavonzó kiállítás) ahol tizenhét (!) igazgató irányította a néhány napos rendezvényt. A dohányfüstös irodáikban pöffeszkedő, egykori igazgató elvtársból előlépett igazgató urak némelyikének, ha az íróasztala mögé kifüggesztettek volna egy 1979-es falinaptárt, hiteles időutazáson érezhettük volna magunkat.
Az ellentmondásos országot – a volt kommunista államok közül Lengyelország mellett –, a legtöbb mélyen vallásos, római katolikus lakja, mégis a Pag szigeti bulistrandokon az Ibiza-szintű, szertelen partizásokat követően az aranyifjak a szabad ég alatt áldoznak a szabadszerelem oltárán.
A jelenlegit kettővel megelőző, Ivo Sanader volt miniszterelnök többrendbeli, súlyos korrupciós vádak miatt – ugyan nem jogerős ítéletek alapján – börtönben csücsül. Ám az öt nyelven folyékonyan beszélő, tudományos fokozatot szerzett, írószövetség-tag bölcsész koránt sem a harsány, műveletlen, balkáni korrupt politikusok archetípusa. Balassi Bálint idejében bizonyára úgy jellemeznék, hogy korának egyik legműveltebb embere.
Ellentmondásos az ország kapcsolata a szomszédaival: míg Szerbiával nemrég élethalálharcot vívott, mára tulajdonképpen rendezett a két ország viszonya. A nagytőkések kihasználják a közös nyelvet (erre később kitérek), a régi kapcsolati hálót és az egykori közös országban élésből adódó kulturális hasonlóságokat, ezért előszeretettel vállalkoznak egymás országaiban. Emellett továbbra is a szerb a legnagyobb etnikai kisebbség Horvátországban és korántsem feszültségmentes a kapcsolatuk a többségi nemzettel. Különösen a függetlenségi háború egyik legvéresebb epizódjában, az ostromlott Vukovarban a kétnyelvű, horvát latin és szerb cirill írásmódú utcanévtáblák kihelyezése dühüs, elkeseredett tüntetéssorozatot vált ki a "Honvédő Háború" (Domovinski Rat – ahogy a horvátok némi pátosszal nevezik) nemzeti érzületű veteránjai részéről.
A horvátoknak a szerbekkel – amellett, hogy nemrég véres harcot vívtak –, az a fő baja, amit a lakosság önkritikára és öniróniára hajlamos fele nyíltan el is ismer, hogy nagyon hasonlóak hozzájuk, és hát a másikban mindig kéjes érzés a saját hibáinkat felismerni. A balkáni, kicsit harsány, lobbanékony habitus mindkét népet jellemzi. A negyven éven felüliek, akik ifjúságukat egy közös hazában élték le, pedig fél szavakból is megértik egymást. Azonosak a régi poénok, ugyanazokat a jugó aranyköpéseket, kultikussá vált filmjeleneteket és popdalokat ismerik betéve. A nyelv annyira azonos, hogy egy Zágrábban élő horvát beszédéhez talán jobban hasonlít egy belgrádi szerbé, mint Horvátország második legnagyobb városában, a tengerparti Splitben beszélt horvát.
Szerbiával ellentétben paradox módon a Jugoszlávia széteséséig baráti, nyugati kis szomszéddal, Szlovéniával több mint egy évtizeden keresztül meglehetősen feszült volt a viszony. A kis alpesi állammal a legfőbb feszültségforrás a tengeri határ pontos kijelölése miatt folyt. Korábban, a közös országban mindez nem számított fontos napirendi pontnak. De emellett mindig akad feszültségforrás, például a szlovén Ljubljanai Banknál beragadt horvát állampolgárok betéteinek az ügye.
És hát Magyarországhoz is ellentmondásos viszony fűzi horvát szomszédjainkat. Közel egy évezreden át éltünk perszonálunióban, amit egyesek egy kicsit a magyar hegemónia gyarmatosításszerű erőltetéseként éltek-, sőt élnek meg a mai napig. Gondoljunk csak Jellasics bánra, de a múlt század horvát írófejedelme, Miroslav Krleža sem rajongott kimondottan a magyarokért. Emellett azonban hálásak, és elismerik, hogy a függetlenségi háború elején, Magyarország volt az első, tevőleges baráti állam, hiszen a híres Kalasnyikov-importnak köszönhetően sikerült a harcosok felfegyverzésén javítani. Emellett Magyarország folyamatosan kiállt a horvátok idén nyáron véglegesen elnyert EU-tagsága mellett, míg a szlovének a fentebb említett viszály apropóján azt hátráltatták. És hát itt a legújabb konfliktus: a két ország kőolajipari nagyvállalatai körül dúló csata.
Az ország további ellentmondásossága, hogy az elképesztően pazar, a világ leggazdagabb krémjének luxusjachtjait vonzó tengerparti települései mellett fellelhetők olyan, a szárazföldi részen fekvő falvak és kis mezővárosok is, amelyek rendezettségükkel, nem hivalkodó, ám szinte tapintható gazdagságukkal akár Ausztriában vagy Bajorországban is lehetnének. Azonban mindemellett olyan, mélynyomorban tengődő, szinesfémezésből hol törvényesen, hol azon is túl tengődő roma telepek is vannak, amelyek még Magyarországon is párját ritkítóak lennének. Inkább Kelet-Szlovákiában, Romániában, Bulgáriában vagy Szerbiában lehetne őket elképzelni.
Hát erről a közeli, mégis nem túlzottan ismert, izgalmas, ellentmondásos országról szeretnénk blogolni. A fajsúlyosabb témák mellett sok-sok könnyed, szilikonban és botoxban tobzódó bulvárhírekről is beszámolunk. Hiszen Horvátország egyik legnépszerűbb énekesnője például leginkább annak köszönheti karrierjét, hogy kiszivárgott róla egy házi pornóvideó, amin ékesen bizonyította, hogy nem csak a koncerteken szenvedélyes (a link felnőtt tartalom, csak az klikkeljen, aki erre jogosult és nem zavarja). És természetesen a sportok, főképp a foci sem maradhat el. Hiszen a horvátok abban szerencsésebbek nálunk, hogy az ő Aranycsapatuk nem az ötvenes években játszott, hanem a kilencvenes évek végén, amikor a kis, a háborúból éppen csak kilábaló ország válogatottja egy VB-bronzéremmel szerzett örömet a fociőrült honfitársaiknak. Ugyan ma már távolról sem olyan erősek, de még most is korrekt válogatottal bírnak, két sztárjuk pedig a világ élvonalához tartozik.
Természetesen további ötleteket, javaslatokat szívesen várunk akár kommentben, akár üzenetben. Aki vendégposztot küldene, azt előre is köszönjük: ha kellően színvonalas és témába vágó, szívesen leközöljük.
