Rendkívül alapos, olykor ugyan enyhén túlzó, ám a mélységeket és magasságokat is szemléltető, szenvedélyes cikket szentelt Szalai Ádámnak Zvonko Alač az Index.hr-en.
Az alábbi címen jelent meg véleménycikke:
„Szálka a modern labdarúgás szemében: A kerítésen, a szurkolókkal ünnepli a gólját és nem a páholyban ülő szponzoroknak mutogat szivecskét”
Majd egészen pontosan számba vette, hogy a magyar csatár egy éve, hat hónapja és két napja nem lőtt gólt, a magyar válogatott pedig 43 éve és 362 napja Európa-bajnokságon, amikor is Kű Lajos berúgta a tizenegyest Belgium ellen a mérkőzés 53. percében.
Kitér Szalai szenvedélyes hadakozására Pintér Attila szövetségi kapitánnyal, amikor is lemondta a válogatottságát is. Facebookos nyílt leveleire, valamint arra, hogy amikor is már Pintér utáni érában visszatért a válogatottba, akkor egy győzte meccs után egy pesti kocsmában hullarészegen (mondjuk azért ez némi publicisztikai túlzás, hullarészeg azért nem volt Ádám) egy szókimondó, szenvedélyes beszédet tartott a szurkolóknak, majd rendelt nekik 200 pálinkát.
Ahogy Szalai tegnapi góljáról, és főképp a gólöröméről ír a horvát zsurnaliszta, azt érdemes teljes terjedelmében ismertetnem:
Történelmi gól, na meg az ünneplése
A remek gól semmi ahhoz képe, ahogyan azt megünnepelte.A modern labdarúgás korszakában elképzelhetetlen módon.
Amikor is a szupersztárok a szponzoraikkal precízen szerződésbe foglalt módon szopják az ujjukat, igazgatják a frizurájukat, a hasizmaikat mutogatják, vagy az ujjaikkal szivecskét formálva tetszelegnek a díszpáholyban ülő plázacicáik előtt, miközben leszarják a szurkolókat.
Ellenben Szalai átugrotta a reklámpalánkokat, felmászott a kerítésre és a szurkolók ölébe vetette magát, majd a csapattársai is követték. Ezzel történelmi lépésre szánták el magukat.
Semmivel sem kevésbé történelmi ez a cselekedet, mint a gól berúgása. Mert a labda amint áthaladt a gólvonalon, akkor egyben Szalai, sőt a magyar labdarúgás évtizedes frusztrációit is áttörte.
Ezt az eksztázist pedig egy rég elfeledett módon, a szurkolókkal ünnepelték meg.
Tátott szájjal bámultam ezt a jelenetet, amit az UEFA és a FIFA már rég a labdarúgás történelmi múltjába száműzött.
Mint a filmekben, még a mobilomat is elejtettem. Hiszen a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján ezt, a legnormálisabb reakciót az UEFA és a FIFA tüzes vassal kezdte kiirtani és sárga lappal szankcionálni.
A Bordeaux-i stadion kerítésén a labdarúgás legalább néhány másodpercre visszatért a szurkolókhoz.
Minden elismerésem a játékvezetőnek, hogy nem rontotta el a a foci legnagyobb varázsát: amikor is legalább pár másodpercre eltűnik a határ a játékosok és a szurkolók között és közösen élik át e gyönyörű játék euforikus pillanatait.