"Za dom!" – skandálta mikrofonba a tegnap esti, Horvátországot a brazil világbajnokságra kujuttató focimeccs után az ünneplő nézőknek Josip "Joe" Šimunić több, mint százszoros válogatott védőjátékos.
"Spremni!" – ordította vissza a tömeg.
Miről is van szó? mit is jelentenek ezek a szavak? "A hazáért! Készen állunk!"
Egy nemes, hazafias köszöntés, gondolná a kívülálló. Igen ám, csak hogy a második világháború alatt, a náci Németország patronálta bábállamban, a Nezavisna Država Hrvatka (Független Horvát Állam) az ustašák ezzel a hivatalos köszöntéssel gyilkoltak szerbeket, zsidókat és ellenzéki horvátokat.
A nemzetközi média máris nácizást kiált és a baloldali, valamint a liberális horvát sajtó is a "Sieg Heil!"-kiáltáshoz hasonlítja Šimunić buzdítását.
Maga a játékos az újságíróknak így felelt: "Ezt mindig is meg szerettem volna tenni. Miféle vádak és büntetések? Nincs miért szégyenkeznem a "Hazáért készen állunk"-miatt. A hazámért játszottam, akit mindez zavar egy kicsit utána olvashatna a dolgoknak és tanulmányozhatná a történelmet. Ha mindez valakit zavar, az az ő problémája."
Ezek után Željko Jovanović, a sportért és a művelődésért felelős miniszter a Facebook-falán üzent a játékosnak:
"Šimunićkám, neked történelem leckékre lenne szükséged. Ha szeretnéd, személyesen találok neked egy történelem tanárt, aki elmagyarázza neked, hogy mit jelent a: "Za dom spremni!"-köszöntés"
Persze semmi sem fehér-fekete, és most nem feltétlenül arra gondoltam, hogy mennyire ízléses egy miniszternek lekezelően és kioktatóan letegezni egy veterán, 35 éves válogatott labdarúgót.. Mi is volt előbb? A tyúk vagy a tojás? Jelen esetben e köszönés, mielőtt "benácult" volna, már használatos volt. Az eredete egészen a középkor végi, közös horvát-magyar nagy hadvezérhez (nickem ihletőjéhez) Zrínyi Miklóshoz, "horvátosan": Nikola Šubić Zrinskihez köthető, aki az utolsó szigetvári kirohanáskor: "A hazáért megyünk most csatába!" - kiáltással vezette önmagát és háromszáz fősre apadt seregét a biztos halálba.
Majd néhány évszázaddal később, nekünk már kevésbé rokonszenvesen Jellasics bán üdvözölte katonáit: "Za dom!"- köszöntéssel, akik a "Spremni i umreti!" (Készen állunk meghalni is!)- csatakiáltással válaszoltak.
És, hogy még kuszább legyen a helyzet: a múlt század végi, horvát függetlenségi háborúban, vagyis kronológiailag azt követően, hogy az ustašák szalonképtelenné tették e köszöntést, egyes horvát egységek így üdvözölték egymást.
Mindenesetre ezeket az érveket a náci veszélytől tartók azzal szokták lesöpörni, hogy a szvasztikának is más volt a jelentése, mielőtt a Harmadik Birodalom a zászlajára tűzte, Európában mégis szalonképtelennek minősül.
Maga a játékos, Ausztráliában született és ott is nőtt fel, már fiatal felnőttként került Németországba focizni, majd a horvát válogatottba. Ausztráliába, hasonlóan, mint Dél-Amerikába elég szép számmal emigráltak a második világháborút követően a nácikkal kollaborálók (PL. a mi Zentai Károlyunk, alias Charles Zentai), így még az sem kizárt, Josip "Joe" Šimunić egy kicsit másképp tanulta a történelmet.
A horvát közvélemény most attól tart, hogy a FIFA vagy az UEFA jól megbünteti őket, és hát a pro és kontra érvek is ütköznek egymással. A kommentelők közül talán a legfiatalabbak, a mai tinédzserek bájos távolságtartása az üdítő kivétel a két pártra szakadt adok-kapokban, mint például ez:
"Hagyjuk az Usztasákat, már 70 éve eltűntek! Ha egy haverommal veszekszek és mérgemben azt mondom neki, hogy:»Baszom az anyádat!« az magától értetődik, hogy nem azt jelenti: letolom a gatyámat és megbaszom az anyját, de még csak azt sem ,hogy szó szerint, meg akarnám baszni."
Ti mit gondoltok?