Aki úgy gondolja, hogy EU-s forrásra számító, abszurd, értelmetlen beruházások csak Magyarországon eshetnek meg, az olvassa el ezt a horvát esetet:
Kép: Nova TV
A dalmát tengerparti város, Omiš mellett már évek óta épül egy alagút. Ha a munkálatok a tervek szerint haladnak, akkor egy hónap múlva át is fogják azt adni és mindez ékes példája lesz egy abszurd beruházásnak.
Ugyanis az alagút túloldalán nem folytatódik a közút, hanem egy szakadékba torkollik, aminek a mélyén a Cetina folyó hömpölyög a medrében.
A helybéliek az új műtárgyat kínjukban „A semmiből a semmibe vezető alagútnak” nevezték el.
– A Horvát Közútkezelő aktívan részt vesz egy tanulmány elkészítésében, amivel a beruházás hasznosítását támasztják alá, valamint összegyűjti az összes iratot, amelyet az EU-alapkezelőnek kell eljuttatni [hogy utólag finanszírozzák EU-s pénzből a horvát projektet] – nyilatkozta a Nova TV-nek Tamara Pajić, a Horvát Közútkezelő szóvivője.
Kép: Nova TV
A helyi igényeket talán jobban ismerő, Ivan Kovačić omiši polgármester ellenben azt nyilatkozta ugyanabban a híradóban, hogy: – Ezt az alagutat semmire se lehet használni, legfeljebb gombatermesztésre.
Az elkerülőút és az alagút a horvát adófizetőknek ez idáig 300 millió kunába (kb. 12 milliárd forintba) került.