El tudja képzelni, hogy az ukrajnai és a boszniai zavargások következtében, a közeljövőben teljesen békésen, helyi népszavazásokat követően gyarapszik Magyarország területe és lélekszáma?

Pedig nem teljesen kizárt. Ne gondoljunk egy teljes Trianon revízióra, a várható növekedés mintegy kétezer négyzetkilométer és százezer lakos. Vagyis bő két százaléka a meglévő területnek és egy százaléka a lakosságnak. Az ukrajnai Kárpátalja magyar többségű Beregszászi Járása és a Szerbiához tartozó Vajdaság abszolút magyar többségű öt községében: Magyarkanizsán, Zentán, Adán, Bácstopolyán és Kishegyesen alakulhatnak így az események.

Pirossal jelölt részek a potenciális Magyarország-gyarapodás
(a térkép csak megközelítőleg pontos, lentebb részletesebb térképek)

Mi a közös Ukrajnában és Bosznia-Hercegovinában?

Mindkettőben polgárháború közeli zavargások (sőt, Ukrajnában a "közeli" sajnos már szinte meghaladott) dúlnak és mindkét ország az Európai Unióval határos.

Bosznia-Hercegovina, egy elfuserált Belgium Európa szélén

"Ne lépjen ide be senki, aki nem ismeri a geometriát!" Állítólag ez a felirat fogadta Platón Akadémiájának a bejáratán a tanulni vágyó ifjakat. A Krisztus előtt több, mint négyszáz évvel született ókori görög filozófus tanait két és fél évezred távlatából annyiban lehetne naprakésszé tenni, hogy azok az ifjak (vagy akár idősek), akik az Európai Unió bonyolult struktúráját szeretnék megérteni, először is a kicsiny, szegény, egzotikus Bosznia-Hercegovina államszerkezetét kellene, hogy megismerjék.

Mit ér az az ország, amelyik alkotmánya egy békeszerződés negyedik függeléke?

Teszik fel gyakran a közjogban járatosabb boszniaiak a kínos kérdést, nem is alaptalanul. A kilencvenes évek délszláv háborúi lezáró, 1995-ös Daytoni békeszerződés negyedik függeléke közel két évtized távlatából, jelenleg is a hatályos alkotmánya Bosznia-Hercegovinának. Az ország alkotmányában kódolt, hogy rendkívül nehéz az etnikai megosztottságból kitörni és egységes államként egy kiszámítható fejlődési pályára lépni.

Bosznia – Hercegovina államszervezete dióhéjban

Immár közhely, hogy az alig 3 millió 800 ezres lélekszámú országot akár egyetlen polgármester is tudná irányítani, valójában viszont Bosznia-Hercegovina a százötven miniszter országa. Daytonban az ország egységének a biztosítása és a véres etnikai háborúban egymás ellen küzdő bosnyákoknak, szerbeknek és horvátoknak a békés egymás mellett élését kellett biztosítani.

Ezt úgy oldották meg, hogy az országot két, közel azonos méretű entitásra, a Bosnyák-Horvát Föderációra (kb 51%) a Szerb Köztársaságra (cca 49%) és a kicsinyke különleges jogállású területre (formálisan a két entitás közösen irányítja), Brčko városát és környékét magában foglaló Brčkoi Körzetre osztották fel. (Bosznia, valamint a kisebb Hercegovina csupán az országot alkotó két tájegység neve. Mindkét tájegység vegyes etnikumú. Ha nem a tájegységek szerepelnek egy szövegben és csupán Boszniáról beszélnek, akkor szinte kivétel nélkül a teljes Bosznia-Hercegovináról van szó.)

Egységes Boszniáról nehéz beszélni, hiszen a két entitás önálló parlamentekkel és kormányokkal rendelkezik. A kétkamarás Bosznia-Hercegovina szövetségi házban, illetve a háromfős elnökségben szigorú etnikai kvóták alapján töltik be a pozíciókat. A négy évre választott elnökségben az elnöki székben rotációs rendszerben váltja egymást a szerb a bosnyák és a horvát elnökségi tag.

Annak ellenére, hogy a délszláv háborút már közel két évtizede lezárták, az ország egységessé válása cseppet sem halad előre. Míg a Szerb Köztársaságban fennmaradt a helyi közigazgatásban a község-rendszer, addig a bosnyák-horvát föderációban, a jól hangzó, Svájcból ismert kanton névre keresztelték a kisebb közigazgatási egységeket. Minden egyes kanton (összesen tíz) saját kormánnyal, azokat alkotó ágazati miniszterekkel és apparátussal bír. Ezen felül a Bosnyák-Horvát Föderációnak és a Szerb Köztársaságnak is megvan a saját kormánya, és a legnagyobb egységnek, Bosznia-Hercegovinának is (ennek a neve formálisan a miniszterek tanácsa, de ténylegesen a kilenc miniszter alkotta kormányszerv).

Továbbra sincs egységes nemzettudat, a bürokrácia és a korrupció pedig megbénítja a gazdasági növekedést

Mivel az ország gazdasági felemelkedése elmaradt, a hatalmas adminisztráció a korrupció melegágya. És persze a túlbonyolított bürokrácia még a korrupciós kockázat nélkül is elriasztaná a komolyabb multinacionális nagybefektetőket, a kettő együtt meg különösen. Próbálkozott a Volkswagen konszern a Szarajevó melletti összeszerelőüzemben (ahol a háború előtt Golfokat szereltek össze)   Škodák összeszerelésével, de hamarosan feladták.

Az ország főképp európai uniós és az iszlám bosnyákokat támogató, egyre erősebb török és egyéb külföldi szponzori pénzekből tengődik. A zavargások kirobbanásához is az vezetett, hogy egy tuzlai üzemet, miután fillérekért megszerzett a privatizációt követően az új tulajdonosa, a gyárból kitakarítható vagyontárgyakon továbbadott, majd esze ágában sem volt megtartani a privatizációs szerződésben vállalt kötelezettségeit, a dolgozókat azonnal szélnek eresztette.

Ebből lett elege, és a húsz éve egymást váltó, impotens- korrupt politikai elitjéből az utca emberének. Elsősorban a bosnyák-horvát föderációban söpört végig az Arab Tavaszra, és némileg az ukrán polgárháborúra emlékeztető zavargáshullám, ami ugyan némileg csökkentett identitással, de a mai napig is tart. Ráadásul némileg eszkalálódott is, hiszen a volt Jugoszlávia más egykori tagállamaiban, Montenegróban és Macedóniában is kitörtek, a BBC és más nyugati médiák által egyszerűen éhséglázadásként meghatározott, etnikai töltet nélküli zavargások.

Egy zsidó és egy cigány ügye mutatott rá a rendszer Achilles-ínére

Bosznia-Hercegovina alkotmánya a három államalkotó nemzet, a szerb, a bosnyák és a horvát mellett az egyszerűen "polgárokként"-ként definiált negyedik csoport (vagyis az egyéb népcsoportok) azonos jogait biztosítja már a preambulumában. Azonban sem az alkotmány részletszabályai, sem az alacsonyabb szintű jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy a bonyolult közjogi felépítésű országban a három államalkotó nagy nemzetnek biztosított kereteken kívül politizáljon bárki.

Dervo Sejdić roma és Jakob Finci zsidó polgártársak az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak azzal a panasszal, hogy országuk másodrendű polgárként kezeli őket és nem gyakorolhatják az alkotmányban elviekben lefektetett jogaikat. Sem a törvényhozásban, sem az államelnökségben nem képviseltethetik magukat. A bíróság igazat adott nekik, ám a Bosznia – Hercegovinában idestova nyolc éve nem orvosolták az alkotmányos mulasztást, holott formálisan ennek az ügynek a megoldása a gátja annak, hogy az ország az európai uniós társulási tárgyalásokban tovább tudjon lépni.

Jellemzi a boszniai tempót, hogy egy ilyen, viszonylag egyszerű ügyet sem tudnak megoldani. És hát az EU-bürokráciát is jellemzi, hogy annak ellenére, hogy az országos, tucatnyi személyi sérüléssel járó, gyújtogatással tarkított lázadások már hetek óta dúltak (kormányépületek lángoltak, a szarajevói levéltár egy része is a tüzek martalékává vált. Olyan, pótolhatatlan iratok, amelyek az elmúlt száz évben három véres háborút, köztük két világháborút is átvészeltek) a Szarajevóba utazó Stefan Füle bővítési EU-biztos egyáltalán nem akart a hatalom megdöntésére irányuló lázadásokkal kapcsolatban tárgyalni, hanem kizárólag a Sejdić-Finci-ügy rendezéséről.

Európa már száz éve nem tud mit kezdeni Bosznia-Hercegovinával

Mondta Zoran Milanović horvát miniszterelnök még február elején, közvetlenül a boszniai zavargások kitörését követő napokban, amikor is a külföldi politikusok közül az elsőkként utazott Boszniába. Beszédében kritizálta az Európai Unió elmúlt közel két évtizedben folytatott Bosznia politikáját is.

"Talán a mostani utcai zavargásokra sem került volna sor, ha az EU tudná, hogy mit is akar itt és világos céljai megvalósítása érdekében ténykedne."– majd pesszimista és szemrehányó eszmefuttatását a fentebbi, tágabb, száz éves időintervallumra bővítette.

A Boszniával határos, és a horvát államalkotó nemzet anyaországaként ezer szállal kötődő, legfiatalabb uniós tagállam első emberének szenvedélyes szavaira azonban Brüsszelből is visszavágtak: "Milanović kritizál minket. Ha ők olyan jól tudják, akkor Horvátország magyarázza el nekünk, hogy mit kezdjünk Bosznia – Hercegovinával.”  – replikázott Catherine Ashton, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője. A horvát kormányfő ennél sommásabb kritikát is kapott:

Milanović, mars haza!

Üzente a szarajevói Jasmila Žbanić filmrendezőnő: "Milanović Mostarba ment és nem Tuzlara! [ahol egy kétes körülmények között privatizált gyár bezárása miatt az országos zavargások kezdődtek]. Vendéglátója a helyi HDZ elnöke, aki arról hírhedt, hogy az egyik legnagyobb tolvaj, akik ellen a tüntetők harcolnak. Mindig, amikor Horvátország a boszniai helyzetet próbálta stabilizálni, szövetségesei nacionalisták és maffiózók voltak, a nép viszont szenvedett és az országot feltúrták, Milanović, mars haza!"

A horvát politikus frappánsan vágott vissza a Berlini Aranymedvével díjazott művészfilmesnek:

"Jasmila Žbanić engem hazazavart, én pedig azt üzenem neki, hogy szívesen látom. A rendezőnő legújabb alkotására 3 millió kunát (kb. 120 millió forintot) kapott Horvátországtól és a filmjét majd megnézik százan.”

Miért Mostarba jött? Mert közelebb van!

Míg a szabadszájú filmes azt kérte számon a horvát miniszterelnökön, hogy miért nem Tuzlába utazott csillapítani a kedélyeket, addig a szarajevói politikai vezetés azt sérelmezte, hogy miért nem hozzájuk, a fővárosba utazott. „Mert közelebb van!” – szólt a horvát kormányfő tömör válasza. Autóval, egy hatalmas horvátországi vargabetűt követően valóban, azonban légvonalban Zágrábból Szarajevóba repülni még rövidebb. Milanović bizonyára azért választotta a méretét tekintve csupán az ország ötödik legnagyobb városát, a hercegovinai Mostart, mert az az ottani horvátság központja. Legalábbis a Neretva folyó által kettészelt város nyugati fele, mert a keletiben szinte kivétel nélkül bosnyákok élnek. A baloldali Zoran Milanović nem nacionalista politikus, még sem engedheti meg magának azt a luxust, hogy nem a horvátokra helyezi a fő hangsúlyt. Ráadásul a közelmúltan felmerült, hogy az országot ahelyett, hogy a központosítás felé presszionálnák, egy újabb entitással, az önálló horvát entitással bővítenék. Mindez cseppet sem egyszerűsítené a meglévő, bonyolult struktúrájú államszervezetet, de jobban tükrözné a tényleges állapotokat, vagyis, ami együtt nem megy, azt nem érdemes erőltetni.

Az egységes Bosznia legnagyobb kerékkötője a szerb entitás, a (boszniai) Szerb Köztársaság, a Republika Srpska. A mostan, kvázi éhséglázadások a legkevésbé ezt az entitást érintették, de jellemző, hogy elsőszámú politikai vezetője, Milorad Dodik azonnal Belgrádba utazott, hogy riportoljon a legbefolyásosabb szerbiai politikusnak, a kormány jelenlegi alelnökének és az előrehozott választások fő esélyesének Aleksandar Vučićnak.

A mostani zavargások nem etnikai jellegűek, az egységes működésre képtelen ország végül még sem kizárt, hogy etnikai alapon három részre szakad.

A nemzetközi közösség jelentős része, különösen a nagyhatalmak ezidáig az egységes Bosznia-Hercegovina fenntartásában voltak érdekeltek, hiszen elsősorban a Nyugat-Balkánon, de Európa más részein is dominóeffektust válthat ki a határok átszabása. A stabilitás, vagy inkább annak illúziójának a fenntartása viszont lehet, hogy felülvizsgálatra kerül.

Valós lehetőség, hogy Ukrajna is szétszakad kettő, vagy akár több részre. A nyugati, Európa-párti és a keleti, oroszul beszélő többségű és orosz befolyás alatt maradó részre. Katalizátorként gyorsíthatja meg mindez a boszniai szecessziós törekvéseket is.

Az esetleges országszakadásoknak, illetve a levált területek anyaországhoz (már ha van) csatlakozásának a legcivilizáltabb módja a helyi lakosság döntése népszavazás útján. És értelemszerűen egy valamiféle "Összeurópai Konferencia” keretében valósulhatna meg a térképszabászat. És ésszerű, hogy nagyjából a mai magyarországi járásoknak megfelelő méretű közigazgatási területek képeznék azt a legkisebb egységet (gyakorlatilag egy kisebb- nagyobb város és a környező falvak) ahol kiírható a népszavazás .

Ha a horvát többségű kantonok Horvátországhoz csatlakoznának, míg a Republika Srpska  Szerbiához, akkor értelemszerűen a mindenkori magyar diplomáciára is akkora nyomást gyakorolnának a magyar választók (és melyik magyar miniszterelnök hagyná ki azt a lehetőséget, hogy egy, még ha inkább jelképes országgyarapodás útján ne kerüljön be a történelemkönyvekbe?), hogy Szerbiával szemben elérje a jelentős boszniai területszerzése apropóján, hogy  egy részleges Trianon-revízió érdekében a magyar többségű területek lakosságát kérdezzék meg arról, vajon Szerbia, vagy Magyarország keretein belül képzelik el a jövőjüket? (És értelemszerűen hasonló a helyzet Kárpátalja esetén is.)

Ha erre sor kerül (természetesen mindez feltételezés, ám akár egy megvalósulható forgatókönyv), akkor a reális esély mind Kárpátalja, mind a vajdasági területek esetén ott várható, ahol a magyarság abszolút többségben él.

Beregszászi járás
(az egyetlen magyar többségű kárpátaljai járás)

Például Szabadka esetén azért nem látok arra reális lehetőséget, hogy egy népszavazáson a többség a Magyarországhoz csatlakozást válassza, mert a magyarság csak relatív többségben él a községben és hát Magyarország nem bír akkora vonzerővel, hogy a nem magyar anyanyelvűek számára megérje kockáztatni az államváltással egy új struktúrára átállni, ráadásul más nyelvi közegben. (Szerbia nem sokkal elmaradottabb, mint Magyarország és a közeljövőben bekövetkező EU-s csatlakozásuk is realitás). Gondoljunk csak arra, hogy még a magyar anyanyelvű jogászoknak is teljesen újra kellene tanulni a szakmát, különösen a napi rutinfeladatok tekintetében. Ráadásul Magyarország is eltanult a tömbben élő kisebbségekkel való együttéléstől, jogaik, intézményeik biztosításától.

Vajdaság etnikai térképe az utolsó népszámlálás adatai alapjánl
(a sötétsárgával jelezett községekben van abszolút-, míg a világossárgákban relatív megyar többség)

Természetesen a fentebb vázoltak csupán az egyik lehetséges, és még csak nem is a legvalószinűbb forgatókönyve a legújabbkori európai változások kezelésének. Magam is kíváncsian várom, ha majd öt-tíz év múlva visszaolvasom ezt a posztot, akkor vajon mennyi köszön vissza a valóságból.