A pulai városi stadion mellett lakók számára biztosított parkolóban parkolta autóját ez az ember. A közterületfelügyelő azonban elrendelte az autó elszállítását, mivel az egyik kereke rálógott a mozgássérült parkolónak felfestett sávra. Történt mindez annak ellenére, hogy a mozgássérült felfestés nem látszik, ellenben a lakóknak kijelölt parkolóhely igen, és már régóta nem lakik itt mozgássérült.
Amikor rákérdeztünk a közterületestől, hogy akkor hol parkoljunk, annyit mondott: "Az nem az én dolgom."
Az elkeseredett autós befeküdt a "lopóautó" kereke alá, mire a közterületes kihívta a rendőröket, akik a 60-70 éves ember karjait durván hátracsavarták. Ketten ráfeküdtek, az ember pedig sivalkodott, hogy hagyják abba, mert fáj. A rendőrök megbilincselték, az egyik fiatalabb pedig rá is ordított, hogy: "Hallgass!"
Számolt be az esetről egy szemtanú a szomszédságból a Regional Expressnek.
Ettől a kellemetlen incidenstől függetlenül Pula remek város. Annak ellenére, hogy Észak-Olaszország közelében fekszik, a hangulatosan rendezetlen, máladozó vakolatú, mindenfelé kiteregetett ruháktól tarkálló homlokzatú házak Dél-Olaszországot idézik. Csak ajánlani tudom például Nápoly szerelmeseinek, ráadásul Pulán található az egyik legjobb állapotban fennmaradt római kori aréna. Erről bővebben majd egy másik, vidámabb hangulatú posztban.